Oldal kiválasztása
Trust Me PR is alive!

PR forradalom, ahogy MI látjuk 

Az emberek riadtan ugrottak fel székeikből, amikor a Lumière-fivérek bemutatták A vonat érkezése című filmjüket az 1800-as évek végén, a mozi születésekor. Azóta is a technológia kapcsán mindig felmerül egy az innovációt éltető és egy attól óva intő vélekedés. De hogy is van ez a PR és a mesterséges intelligencia (MI) kapcsán?

A ChatGPT berobbanásakor sokan nyugdíjba küldték nemcsak az újságírókat, hanem a tartalmakkal bűvészkedő PR-szakembereket is, mondván a mesterséges intelligencia majd elvégzi helyettük a “piszkos munkát”, megírja a sajtóközleményeket, a social media posztokat és folyamatosan mélyülő gépi tanulás révén leselejtezi a PR magukat hosszú évek alatt kimunkált szakembereit is.

MI-ről is szól a PR?

A KCC-nél azért nem ijedtünk meg ennyire, ez pedig annak köszönhető, hogy nem olyan tartalomgyártó robotokként definiáljuk magunkat, akiket egy mesterséges intelligencia csak úgy lecserél, ebben pedig nem hatalmas szellemi fölényünk, hanem emberközpontú látásmódunk és örökké kíváncsi emberi természetünk segít. MI hiszünk abban, hogy a PR több mint sajtóközlemények gyártása és postázása, social media posztok írása és megosztása. Mi a PR-t a vállalati értékteremtés egyik legfontosabb eszközének tartjuk, amely az ügyfeleinkkel folytatott hosszú távú együttműködés részeként születik. A vállalat üzleti céljait hatékonyan támogatja egy jól átgondolt, a cég értékei mentén felépített egyedi PR-stratégia. A PR szerintünk emberi gondolatok mentén fogan és emberi cselekvések révén válik élővé. Trust me PR is alive!

MI – Tanulj tőle és használd jól!

Természetesen MI sem járunk lovas kocsival és nemcsak szükségesnek, hanem bizonyos esetben nagyon hatékonynak is tartjuk a technológia, köztük az MI által biztosított eszközök alkalmazását. Ezek segítik és hatékonyabbá teszik a PR munkát. Csak példaként: az adat kulcsfontosságú a PR-ben, hiszen a KPI-ok és az eredmények is számszerűsíthetők. Ezek begyűjtésében, feldolgozásában hatékonyan támaszkodhatunk az MI-re. Emellett hatékony lehet az olyan „junior feladatok” elvégzésében is mint a média monitoringok, riportok készítése, sőt előrejelző képességeire támaszkodva az insightok elemzése és a célközönség igényeinek feltérképezése is eredményesebb lehet használatával. Egyszóval MI az MI-vel vagyunk emberi PR-esek, együtt dolgozunk vele az ügyfeleink elégedettségéért.

Ezt írja a ChatGPT arról, hogy szerinte mennyiben változtatja meg a PR-t az MI:

Munkamódszerünkről, partnereinkről és szakembereinkről is tájékozódhat weboldalunkon.

Legutóbbi munkáink

Innovatív startuper vonalon bővíti ügyfélkörét a KCC

Kertész András tanácsadó cégét kérte fel Záborszky Péter sikeres startuper és befektető projektjei teljes körű kommunikációjának lebonyolítására A Kertesz Communications Consulting (KCC) a Chameleon Smart Home-ot követően, amely Magyarország első tőzsdére lépő...

bővebben